Popartmedia
Média, művészet, zene, stílus és vélemény...
2012. november 30., péntek
Minek nekünk szabadság?
és neki az érdeke más
s az igazság idegállapot
vagy megfogalmazás
s mert kint nem tetszik semmi sem
s mert győzni nem lehet a tömegen
s ami szabály, mind nélkülem
született:
ideje volna végre már
megszöknöm közületek."
Szabó Lőrinc - Az Egy álmai
Engedjék-e a szülők 6 évesen iskolába az arra még meg nem ért gyermekeiket? Szabad-e testi fenyítést alkalmaznia egy pedagógusnak? Legyen-e kötelező az egyenruha az iskolákban? Kiemeljék a tehetségeket, vagy beledöngöljék az átlagba? Kérdések, amelyek évről-évre felmerülnek. Oktatási "reformok", amelyek a szó jelentését szemközt köpik. Hoffman Rózsa, kibaszott magyar valóság.
Ceglédi Zoltán a hvg.hu oldalán ma megjelent véleménye gondolkodóba ejtett. Úgy látom, hogy olyan reformokat akarnak bevezetni, amelyek a jövendő generáció szabadelvűségét, lényeglátását, és alapvetően a saját véleményhez való jogát akadályozzák. Mert ha egy gyereket már a korai éveiben folyton korlátoznak, megtanul nem nemet mondani. Tudni fog bólintani akkor is, mikor üvölteni lenne kedve. Erre van szüksége a mindenkori hatalomnak. Sok birkára, akik már azt is elfelejtették, milyen ösztönösen bégetni...
Korán arra nevelnek, hogy mindenki egyforma, legyen átlagos, mert ami az átlagtól eltérő, az szégyellni való, bele kell simulni az nagy magyar társadalomba, véleményed nem lehet, mert ha van, pofán vágnak. Azután hajtogathatod a turult technika órán Orbán Viktor bölcsességet és kedvességet sugárzó portréja alatt. Mert magyarnak lenni jó. És Neked legyen elég ennyi! Ne akarj más lenni, mint a többi birka. Ne akard megismerni önmagad. Ne akarj, és ne is tudj ellenvéleményt mondani, érvelni. Nincs a szürkének ötven árnyalata...
Csak kérdezem: akarjuk mi ezt? Nem? Teszünk ellene? Nem. Minek beszélünk demokráciáról, szabadságról, mikor nem is tudunk mit kezdeni vele?
Kiskarácsony, Rukkarácsony
Nehéz olyasmiről beszélni, ami már annyira az életed részévé vált, hogy szinte beléd olvadt, a lényeddé lett észrevétlenül. Mindig is könyvmoly voltam. Imádtam elszakadni a valóságtól, hogy aztán arról egy könyvben olvassak, más tollából, később megélve, megrágva, megtanulva vagy épp nem egyetértve, felháborodva.
Szeretem a régi könyvek illatát. Az antikváriumokat járva végigsimítom egy-egy közel száz éves mű borítóját, és közben beleborzongok, mennyi mindent átélhetett ez a papírköteg: háborúkat, szerelmeket, tragédiákat, örömöt, bánatot. És mégis örök maradt. Hasonló érzések fognak el, mikor postán kapok egy könyvet egy teljesen ismeretlen embertől. Eszembe jut: vajon milyen története van a lapoknak? Vagy van-e egyáltalán? És milyen lesz?
És most ezt az érzést, Karácsony közeledtével, teljesen önzetlenül, érdek nélkül ajándékozhatom valakinek, akinek remélhetőleg, örömöt okozok majd ezzel. És ez jó. (Itt most eszembe jut a Jó barátok Pheobe-je, aki körömszakadtáig azon volt, hogy bebizonyítsa: önzetlen jó cselekedet márpedig van! Joe szerint pedig nincs, mert ha már örülsz annak, hogy örömet okozol, akkor az már önző dolog. No mindegy. Ha ettől önző vagyok, hát legyek, ennyi belefér :D)
Szóval visszatérve: Rukkarácsony: 15 000 taggal a Rukkola olyan kezdeményezést indított, amilyen régen a suliban volt Mikulás közeledtével: húzz egy cetlit a kalapból és az illetőnek Te fogsz ajándékozni valamit. Csak úgy. Ez a kezdeményezés viszont most átnyúlik a határokon is. Norvégiából, Belgiumból, Romániából, Németországból és Szerbiából is csatlakoztak a Rukkola felhasználók közös ajándékozásához. Nemzetközi könyv-orgia :D Tetszik a gondolat. És köszönettel tartozom azért, hogy a részese lehetek. Nagyszerű érzés :).
Arra gondolok, hogy amíg léteznek ilyen kezdeményezések, amelyeket valódi, önzetlen, kedves, kreatív emberek tesznek igazivá, varázsolnak élménnyé, addig még nincs veszve semmi. Őszintén, tiszta szívből ajándékozunk ismeretleneknek élményt, jó kedvet, egy csepp mesét, egy csepp valóságot csodálatos, színes eleggyé összeolvasztva, hogy azt továbbadva valami régi-új dolog szülessen belőle: ez a kollektív szeretet és békesség. Igen, lehet, hogy sziruposnak tűnik. És mondhatjátok azt is, hogy Karácsony közeledtével milyen közhelyes. De ami közhely, az igaz. És ami igaz, az jó :) És a Rukkola jó.
2012. február 25., szombat
A jelen emlékére
2011. február 23., szerda
Hazug újságírók mindenütt!
Igaz ami igaz: sűrűn látunk olyat a médiában, hogy figyelmeztetnek szexuális, erőszakos tartalomra, vagy az erős nyelvezetre, de arra nem, ha egy hanyag zsurnaliszta munkáját készülünk éppen "bekajálni", kétes igazságú tartalmat elfogyasztani. Erre talált módot Tom Scott, aki készített néhány matricát, amiket aztán a londoni metróhálózat alagútjaiban osztogatott ingyenes újságok cikkeire nyomott rá, így figyelmeztetve az embereket arra, hogy nem mindig kell elhinni azt, amit elénk tálalnak (úgy tűnik, éhes vagyok, hogy mindig a kajálással példálózok :) ). A cimkék feliratai persze csak példák, és nem vonatkoznak konkrétan egy médiumra, vagy újságíróra sem, alkotójuk mindössze gondolatébresztőnek szánta őket. Annak viszont tökéletesek!
Felhívja tehát a figyelmet arra, hogy:
- a cikkben leírt kérdések nem mindig hangoztak el a valódi interjúban
- az újságírók néha a saját véleményüket bújtatják bele egy "valaki azt állította, hogy" kezdetű mondatba nem mindig jártasak a témában, amiről írnak (ergo fogalmuk sincs róla)
- plagizált tartalom (ez ugyebár nem szorul bővebb magyarázatra)
- a cikk ellenőrizetlen információn alapul
- a cikk valójában egy kivágott és beillesztett press release (hiába, ha egyszer már olyan jól megfogalmazták, minek rajta még pluszban görcsölni, ugye?)
- a cikkben leírt orvosi állítások (?) nincsenek megerősítve szakmai kutatásokkal, tehát valódiságuk, igazságtartalmuk megint csak kérdéses
- a statisztikák vagy kutatások eredményei ügyes PR-esek kezemunkáját dícsérik, nem a tudományét...
...és még tovább is lehetne sorolni a lehetséges bullshiteket (divat mostanában ez a kifejezés, tud valaki rá magyar megfelelőt?) egy-egy "találó" (kereső-optimalizált) headlinenal ellátott cikk, úgymond, mögöttes tartalmában...
A fenti cimkéket le lehet tölteni pdf formátumban, vagy akár gyárthatsz magadnak sajátot magyar nyelven. Ráférne a magyar médiára is... Szalai Annamáriának talán már van saját matrica gyűjteménye, és mindegyiken ez állhat: "CENSORED" :)
2011. február 17., csütörtök
Homeless Tweeting
Négy hajléktalan - Danny (@putodanny), Derrick (@awitness2011), Albert (@albert814) és Carlos (@jessie550) - saját kártyás mobiltelefont kapott egy hónapra korlátlan üzenetküldési lehetőséggel és saját Twitter fiókkal. A cél az volt, hogy felhívják a figyelmet és qvázi betekintést adjanak a viszontagságokkal teli nagyvárosi hajléktalan életbe. Láthatjuk, milyen harcokat kell megvívniuk, milyen váratlan kihívásokkal találkják szembe magukat az utcán védtelenül élők nap mint nap.
Az Underheard in New York projekt fejlesztői a BBC reklámügynökség gyakornokai(Rosemary Melchior, Robert Weeks és Willy Wang), akiknek célja az volt, mint minden szakmabelinek: valami ütős dolgot létrehozni, ami meghozza számukra az ismertséget.
Az elv egyszerű: beszélj, hogy meghalljanak! A projekttől azt várják, hogy az emberek majd úgy viszonyulnak a hajléktalanokhoz, mint egy emberhez, és nem úgy, mint egy koszos rongyhoz, ami az utcán hever, és alrébb lehet rúgni. Nagyobb adakozási kedvet, össznépi kezdeményezéseket indíthat el a dolog, vagy egyszerűen csak újdonság, ami majd újra beépül az emberek tudatába, és megy minden úgy, ahogy eddig volt. Nah de ez már csak az én véleményem. VAlószínűleg nem fogják őket annyian követni, mint Lady GAgát van Kanye Westet... De ahogy ezt leírtam, el is szégyeltem magam: miért csak arra gondolok, hogy mit jelent ez számomra? Vajon mekkora lehetőséget ad ez az utcán élők számára? Milyen jó érzés lehet látva és hallva lenni az eddigi láthatlanság után? Az egyik hajléktalan ezt írta: "Csak hálás tudok lenni a közösségi média ajándékáért. Néha nem is érdekel, hogy nincs meleg étel a gyomromban, vagy nincs fedél a fejem felett. Hálás vagyok azért, hogy tudom, valaki lát, valaki hall engem, része vagyok egy egésznek: ez minden ember vágya. Tartozni valahová, nem pedig kirekesztetten élni, ami a legnagyobb szívás a hajléktalanságban. Mikor megosztok valamit, valódinak, embernek érzem magam. És igyekszek mindent megtenni azért, hogy az is maradjak!" És arra, hogy a közösségi média igenis képes megadni erre az esélyt, a legnagyobb bizonyíték Ted Williams:
A hajléktalanság nem újkeletű probléma az emberiség számára. Az utóbbi évek gazdasági válságai következtében megnőtt a munkanélküliek, és így a fedél nélkül maradt emberek száma is. Ez persze nem újdonság, eddig sem volt másképp, valahogy már semlegesek maradunk a tény felé: emberek millió élnek úgy köztünk, hogy tulajdonképpen nem is élnek. Szellemek, ha úgy tetszik, akiket néha felkap a média, ha túl sokat lopnak, megölnek valakit, vagy ha nagyon hideg van, és többen halnak meg, mint egyébként, de amúgy nem tud mit kezdeni velük a társadalom. Nem ismerjük őket, nem tudjuk, hogy egyik-másik vajon hogyan került az utcára, hogyan él ott. Csak azt tudjuk, hogy többségük ott is marad. És lehet, hogy nem azért, mert nem lenne lehetőség az újrakezdésre. Lehet, hogy azért, mert azok alatt a végtelen hosszú magányos éjszakák alatt eltörik valami bennük. És az a valami az érzés, hogy számítanak, hogy emberek. Human being. VAló igaz, sokszor nem a meleg étel, vagy a fedett hely a legfontosabb. Inkább az, hogy érezzék, hogy még mindig számítanak, hogy hallják őket, hogy tudják:élnek, emberek, és tartoznak valamihez. Talán nem adják fel, hogy van még jövőjük, ha mégoly kilátástalannak tűnik is néha.
2011. február 1., kedd
Elvágják a kommunikációtól Egyiptomot?
2011. január 1., szombat
Tavasz váró színkavalkád
2010. december 1., szerda
Sötét jövő-villódzó média
2010. november 22., hétfő
"BeStohlozva"
2010. november 17., szerda
Sapkasálkesztyűnaptár - unalomig karácsony
1. A kesztyű...
Na de milyen kesztyű... Ha már ilyesmire vetemedünk, legalább csináljuk jól. Az újra divatba jött kiegészítő, ha jól van megválasztva, remekül feldobja a megjelenésünket. A pécsi kesztyűt szinte már elfelejtette mindenki, pedig a gyár még ma is működik, ahol még mindig a régi, minőségi, kézzel készített és egyedi méretre szabott kesztyűk születnek, ám a mai igényekhez alkalmazkodva. Október 1-én nyílt meg újra az üzletük Pécsett, ahol teljesen új arculattal várják a vásárlókat. Mert hát ki ne akarna onnan kesztyűt, ahol például Lady Gaga, vagy Madonna kezére is készült egy-egy remekmű. Boldogan mondhatjuk majd, hogy "Ez mind, mind PÉCSI KESZTYŰ!"
2. A sapka...
...helyett az újra reneszánszát élő kalap. Magyarországon ez ma egyet jelent Takács Nikolasszal,.Egyéniséget és kifinomult ízlésvilágot fejez ki, de azért a választással csak óvatosan. Nem mindenkinek áll jól! Ez is egy olyan kiegészítő, ami fel is dobhatja a külsőnket, vagy végérvényesen földbe döngölheti az amúgy jól megválasztott outfitet.
3. Naptár...
...természetesen dizájnos, egyedi. Manapság bármelyik boltban be lehet szerezni különleges darabokat, de azért az interneten lehet találni egy-két olyan naptárt, vagy határidő naplót, amit biztosan örömmel vesz elő az ember bárhol. A kedvencek:
Se szeri, se száma azoknak az online dizájn boltoknak, ahonnan egyedi dolgokat lehet beszerezni karácsonyra egész baráti áron. Ha mégis személyesen akarsz meggyőződni arról, hogy valójában mit is veszel, érdemes kilátogatni egy-egy dizájn vásárra, mint amilyen például a WAMP is. Egyébként szomorú, hogy ilyen vásárok leginkább csak Pesten zajlanak. Mit gondolnak, vidéken nincs igény a művészetre??