2009. június 20., szombat

Pillekő Projekt

A Pillekő Projekt egy kreatívan felhasznált környezettudatos gondolkodásra serkentő program, aminek keretében petpalackokból és egy speciális bevonó anyagból térbútorokat készítenek gyerekek közreműködésével.














Az ötlet nagyszerű, hiszen rengeteg petpalackot felhasználunk és kidobunk, és ezek nem bomlanak le, ahogy a belőlük készült bútorok sem. A gyerekek bevonása a készítésbe pedig segíti a legújabb generáció környezettudatosságra való nevelését.


Iskolák, községi helyek számára szemlélet formálás céljából, bemutatót tartanak pillekő készítésből. A gyerekek petpalackot gyűjtenek kupakkal Kb100db-ot, taposva 400db-ot. A DNS csoportból egy alkotó bemutatót tart, miközben fontos információt szolgáltat a petpalckokról illetve egyéb hulladék újrahasznosításról. Általában 3-4órás a bemutató, mely során 2db pillekőt készítenek el, ami a közösségé marad. További pillekőt az így megtanult technológiával saját maguk is elkészíthetik. Utána csak a Pillekő elkészítéséhez szükséges nyersanyagot a DNS EGYESÜLETTŐL kell megvásárolni. A bemutató anyagi ráfordítása a közösség számára 55.000ft, mely adományként leírható.















Az ország több pontján is kiállítottak már a köztereken ilyen térbútorokat, például a Mátyás téren már 2006 óta létezik egy pillekő minőségi közpark. További helyszínekről képek és cikkek itt.


A cél

A módszerről, a célról és az odavezető útról videók és még több info a www.pilleko.blogspot.com-on, illetve a DNS (Design Natural Selection) Kht. honlapján található.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése